Menedék Alapítvány

2013.01.23 12:21

Rövid történetünk

 A Menedék Alapítvány www.menedekalapitvany.hu 1985-ben vásárolta meg a romos Nádasdy-kastélyt Bodrogon. A nemesi épület felújítása során négy szolgálati lakást alakítottunk ki nevelőcsaládok számára. Ebbe a „Védett Otthonba” 1989-től kezdve folyamatosan költözhettek olyan keresztyén nevelőcsaládok, akik állami gondoskodásból több gyermeket fogadtak magukhoz vérszerinti gyermekeik mellé. A gyermekek nevelését szerető otthonukban, kellemes környezetben, egymással közösséget gyakorolva végzik. A tizennyolcadik életévük betöltése után a fogadott gyermekek utógondozása is a családokban történik.  1997-ben a Menedék Alapítvány szolgálatán belül jött létre a Nevelőcsaládok Közössége (NECSAK), amelynek fenntartója és működtetője 2008. október 1-től a „Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezet.  A NECSAK egy keresztyén nevelőszülői hálózat, ellátási területe az egész országra kiterjed. Jelenleg három nevelőszülői család Pest megyében, négy család pedig Bodrogon él.

Az Alapítvány elhagyott gyermekek, a magányos tizenévesek, a drogtól, alkoholtól, erkölcstelen élettől szabadulni akaró fiatalok, és hajléktalanná vált emberek felé szolgál.

Budapesten Fiúotthont és Mamásotthont, Kiskunmajsán a Menedékvárosban hajléktalanok átmeneti otthonát, családok átmeneti otthonát és szociális és népkonyhát működtet. Bodrogon a „Jó az ÚR” Bodrogi Baptista Gyülekezet fenntartásában működő oktatási intézményeket és nevelőszülői hálózatot támogatja.

2012 áprilisától a Magyar Pünkösdi Egyház 45 férőhelyes Szeretetotthona átmenetileg Bodrogon, a Menedék Alapítvány tulajdonában lévő épületben működik.